Beszámoló 2019

Dr. Lomnici Zoltán Elnök beszámolója az Emberi Méltóság Tanácsa 2019. évi tevékenységéről

A tanács a tárgyévben is folytatta a tehetséges roma fiatalok segítését célzó tevékenységet.

Szunai Miklós főtitkár úr eben az évben is meghatározó szerepet játszott a gyöngyösi keresztény-zsidó Együttélés Háza programban.

A magyarellenesség elleni küzdelem jegyében számos eseményen vettem részt, amely. Székely politikai foglyok kiszabadítása érdekében került sorra. Javaslatomra az Országgyűlés a 2019 évet Rákóczi Emlékévvé nyilvánította, bekerültem a kormány által kijelölt testületbe, amely a rendezvényeket szervezte. Az Aranycsapat Testület elnökeként szerveztem a megemlékezéseket, túl vagyunk a 300. eseményen.

Szunai Miklós főtitkár úrral adtuk át az Emberi Méltóságért kitüntetést Jónyer István világbajnok asztaliteniszezőnek és Pénzes István professzor úrnak, aki az Aranycsapat öt tagját gyógyította halálukig.

Egyesületünk alapító tagja Dézsy Zoltán megkezdte a Varjú Imre kanonok életéről szóló film forgatását, amelyben szerepet vállaltam.

Szervezetünk 2019-ben sem állami támogatást, sem adományt nem fogadott el az alapszabályunknak megfelelően.

Az Emberi Méltóság Tanácsának 2019. évi bevétele tehát 0 forint.

Az elnöki beszámolót a közgyűlés 2020. április 30. napján elfogadta.

Lomnici Zoltán
elnök